
A WayteQ nem is olyan rég robban be a magyar piacra a TV vevőkészülékeivel, de rövid idő alatt nagy népszerűséget ért el. A HD-90CX sikere után, itt a kistestvér, ami talán még nagyobb népszerűség elé néz, de ezt majd a teszt eldönti.



Ennyi került csak fel a hátlapra, nem sok, de a legfontosabb csatlakozási lehetőségek rajta vannak. Az USB is végre hátra került (az elődnél elől volt), nem rondítja el a lenyitott ajtó és a kilógó kábel az előlapot. Az új készülékről viszont lemaradt a soros szerviz port, úgyhogy óvatosan a szoftverezéssel, csak a rávalót töltsétek fel.

A készülék összesen 32 csatornát talált, a MinDig TV Extra családi csomag csatornái is szerepelnek már benne.
A csatornákat nem tudjuk átrendezni és törölni sem, fix csatorna lista van, ez a MinDig TV matrica feltételrendszerének teljesítése miatt lett így (eredetileg a sárga gomb volt a mozgatás, a kék pedig a szerkesztés). Azért nem kell elkeseredni, mert van egy mód arra, hogy kialakítsuk a saját listánkat. A minket érdeklő csatornákat be kell tenni egy kedvenc csoportba (pl. az 1-es be), ezt követően a csatorna lista menüben a jobbra-balra gombbal áttudunk váltani erre a listára, majd a csatorna szerkesztés menüpontnál megjelenik a csatorna mozgatás opció (sárga gomb). Itt immár lehet mozgatni a csatornákat kedvünk szerint, el is tárolja a változásokat. Hogy teljes legyen az összkép át is nevezhetjük a kedvenc csoportot. Nekem nem tetszik ez a lebutítás, soha nem értettem, hogy miért kell a matrica miatt elrontani egy beltéri szoftverét (lásd HD-90CX), nem hiszem, hogy sokat számít értékesítés szempontjából a matrica, sokkal inkább eladható egy jól működő szoftverrel.
Mint minden digitális vevő, a HD-95CX is rendelkezik EPG – Elektronikus Műsorújság funkcióval. Az EPG gomb megnyomásával hívható elő a menü, ahol idősávos nézetben láthatjuk a jelenlegi és az elkövetkező műsorok címeit. Innen lehet időzített felvételeket is programozni, vagy csak auto átkapcsolásra beállítani egy műsort (ha eljön a kezdés időpontja, automatikusan átvált a csatornára). Az EPG-ben minden karakter jól jelenik meg, nincs probléma a magyar ékezetes betűkkel sem. Az info gomb ennél a készüléknél is három lépcsős, első megnyomásra az aktuális és a következő műsor címe látható, második megnyomásra az aktuális műsor rövid tartalmát olvashatjuk, harmadik megnyomásra pedig a technikai adatokat és a jelerősséget láthatjuk.
A teszt alatt találkoztam némi képakadozással, de ezt a csatorna alacsony bitrátájának tudtam be, az RTL Klub és a TV2 például gyászosan alacsony sávszélességet kapott. Hangcsúszás nem fordult elő, a HD műsoroknál is szinkronban volt a képpel.
- Video formátumok: AVI, MKV, MPG, MP4, MOV, XviD, DivX, TS
- Képformátumok: JPEG, JPG, BMP.
- Zene lejátszás: MP3, OGG
Alapos tesztnek vetettem alá a médialejátszó részét, tekintve, hogy ez a legnagyobb újítás a készülékben. Sajnos a távirányítóról nem lehet közvetlenül elérni a média menüt, csak a főmenübe belépve tudjuk kiválasztani és elindítani. A listában a 0 gombbal választhatunk a médiatípusok között, de pl. ha egy videó fájlra rálépünk, akkor a menü jobb oldalán elindul a lejátszás magától, nem tudom miért lett így de kicsit zavaró és lassítja a filmek közötti mozgást is. A nagy felbontású mkv filmekkel nem volt probléma, ennél a készüléknél is az Avatar legjobb verziójával(22GB,1080p,x264,dts) próbáltam kiakasztani, de nem sikerült, mert rezzenés nélkül lejátszotta, a DTS hang itt is néma maradt, de a sima többcsatornással nem volt semmi probléma, és hang csúszás sem fordult elő. Azért csak kiakartam rajta fogni, így az Avatar 3D verzióját indítottam el következő filmnek. Itt már voltak problémák, végig szaggatott, nem volt folyamatos a kép. De bárcsak ez lenne a legnagyobb baj, sajnos nem minden verziójú Xvid és DivX filmet támogat, a régebbi filmjeim(pl. DivX5 kódolású) elindultak, de csak a hang szólt, a képernyőn pedig a “video codec not supperted” (videó kodek nem támogatott) felirat jelent meg. Az újabb Xvid formátumú filmek többségét viszont lejátszotta a beltéri, volt kép és hang is. Ezek jellemzően mostanában népszerű, új filmek voltak.
Az mkv filmbe beépített feliratot lejátszotta ugyan, de teljesen hiányoztak a magyar ékezetes karakterek, így nem sok haszna van neki, a filmek mellé tett srt felirattal sajnos nem tudott mit kezdeni.
A felvétel bármikor egyetlen gombnyomással elindítható, sajnos ennél a készüléknél is jelen van a jobb felső sarokban az eltüntethetetlen rec felirat. Rögzítés közben az egy MUX-on belül lévő csatornákra szabadon átkapcsolhatunk, de a többi csatorna ideiglenesen eltűnik a listából, hogy véletlenül se tudjuk rájuk átváltani, mert ez a felvétel megszakadását eredményezné.
Időzített felvételekkel is elboldogul a beltéri, ezek beállítására kétféle módszer van, vagy az EPG-ből választunk egy teljes műsort rögzítésre, vagy kézzel megadjuk, hogy mikor induljon el a felvétel és meddig tartson. Sajnos itt is találkoztam egy nagyon nagy hibával. Időzített felvétel programozásakor, ha elérkezik a beállított időpont, készenléti állapotból ugyan bekapcsol a készülék, de a felvételt nem indítja el. Ha jól figyeltem meg, akkor az a probléma, hogy bekapcsolás után rögtön a felvétel kezdődne, de az USB eszközt még nem ismerte fel a béltéri, azt (USB Disc A Connected) csak a sikertelennek jelzett felvétel nem indítása után írja ki. Más készülékeknél ezt úgy oldották meg, hogy minden programozott időpont előtt 1 perccel bekapcsol a beltéri, így van ideje elindulni és a csatlakoztatott eszközöket felismerni.
A rögzített műsorokat .ts formátumban menti el, így PC-n egyszerűen szerkeszthető, archiválható. Sajnos itt is találkoztam hiányossággal. A kódolt adókról készített felvételeket csak a beltérin lehet visszanézni, számítógépen nem lehet sem lejátszani sem szerkeszteni őket. Ez is valószínű a későbbi MinDig TV matrica megszerzése miatt lett így. Rögzítéskor találkoztam egy hibával is, kódolt csatornán a felvétel befejezése után hiába kapcsoltam át másik kódolt adóra, nem jelent meg a kép, de hiba üzenetet sem adott, egy újraindítás kellett a további tévézéshez. Ez nem mindig jött elő, lehet, hogy összefüggésben van a készülék melegedésével, de a hiba okára nem sikerült rájönnöm.
A WayteQ HD-95CX beltéri maradéktalanul alkalmas a MinDig TV csatornák vételére, ráadásul kártyaolvasóval is felszerelték, ezáltal a fizetős adók is foghatók vele. Tévézésre tökéletesen alkalmas a beltéri, lehet vele visszatekerni és felvenni is, a műsorújság sem hiányzik belőle.
Ellenben aki médialejátszóként is szeretné használni, annak sok kompromisszumot kell kötni, kicsit hiányos a DivX/Xvid kodek támogatása, de pl. nagy felbontású HD filmek lejátszáshoz megfelelő. Én továbbra is azt javaslom, hogy aki médialejátszót szeretne otthonra, az vegyen inkább egy külön erre a célra készített média player-t, a földi vevőt pedig használjuk tévézésre.
Mindent összegezve: Van néhány hiba a készülékben,ráfér még néhány szoftver frissítés is, itt legfőképp a médialejátszó részére gondolok. Sajnálom, hogy a csatornalista szerkesztését nem engedélyezték, de mint olvashattátok, azért erre is van megoldás. A Wayteq ára viszont nagyon vonzó, már 11.900-Ft-ért hozzálehet jutni az üzletekben, kártyaolvasós beltériért nagyon kedvező ez az ár.
A WayteQ HD-95CX digitális földfelszíni vevőkészüléket a WayteQ Magyarország bocsájtotta rendelkezésünkre a teszt idejére, köszönjük nekik.
















